konzervatorium

Az EP-választások hatalmas eredménye, hogy a Fidesz felszabadult a dilemma alól: egyértelművé vált, hogy a szélsőséges szavazók nélkül is képes a győzelemre.

Eltelt már pár hét a június 7-i választások óta. Érdemes értékelni az eredményeket most, hogy - pártállástól függően – már nagyrészt mindenkinek sikerült feldolgozni a szélsőjobboldal ismételt feltűnését és a szociálliberálisok hatalmas bukását. Bizonyára sokan meglepődtek, azonban nem előzmények nélküli a június 7-i választási eredmény. Volt már korábban arra példa a magyar történelemben, hogy a politikai palettán középen egy nagy párt, tőle baloldalra és szélsőjobbra pedig kettő, vagy több kisebb párt állt.

A magyar politika 1867 és 1944 között kisebb-nagyobb megszakításokkal a politikai centrum elfoglalásáról szólt. 1914-ig az összmonarchia, illetve a teljes függetlenségi álláspont képviselete között helyezkedett el az akkori elit. Később, az első világháborút követő konszolidációra is az volt a jellemző, hogy két baloldali radikális és egy jobboldali ellenforradalom után az uralkodó elit a baloldal és a szélsőjobb között foglalta el a masszív közepet (igaz, Peyer Károlyt Gyurcsányhoz vagy Bajnaihoz hasonlítani – előbbire nézve – nem szép dolog). A szélsőjobb képviselői a húszas évek elején komoly erőt képviseltek, mígnem a bethleni konszolidáció ki nem húzta a szőnyeget a fajvédők lába alól. Nem véletlen, hogy az erős zsidó- és külföld-ellenességet revideálniuk kellett, hogy képviselőik visszatérhessenek a hatalomba. Ráadásul a gazdasági válság egész Európában a szélsőségesek előretörését eredményezte. Itt könnyen húzhatunk több párhuzamot is; senki nem lepődne meg azon, ha az új fajvédők a hatalom megszerzése fejében később visszafognának retorikájukból.

A húszas évek kezdetétől a nemzeti közepet lefedő nagybirtokosokból, nagytőkésekből, nagypolgárságból álló hatalmi elit lassan átadta a hatalmat a középosztálynak – amely folyamatot végül a német, majd szovjet megszállás szakított meg, egészen az 1990-es évekig, megakadályozva a magyar társadalom organikus, demokratikus fejlődését. Ám egyáltalán nem véletlen, hogy a rendszerváltás után húsz évvel egy, a két világháború közötti időszakot idéző politikai helyzet bontakozott ki újra a szemünk előtt. Nagy különbség viszont, hogy – szemben a nyolcvan évvel ezelőtti állapottal – ezt az elképesztően magas arányú győzelmet a tömegdemokráciák korában, általános és titkos választásokon sikerült elérnie a polgári oldalnak.

1998 óta a jobboldali véleményformálók között mindig előkerült az a kérdés, hogy mit kezdjen a Fidesz a magyar társadalom és politikai vezetés szélsőjobboldali szeletével. Leválassza azt magáról, ha úgy tetszik, elhatárolódjon tőle, vagy ahogy azt Helmut Kohl is – állítólag – hangoztatta: foglalja el egy részét, mert az a sikeres jobboldali párt, amely mellett nincs jobbra még egy erő. Az Európai Parlamenti választások hatalmas eredménye, hogy a Fidesz jelentősen felszabadult ezen dilemma alól: egyértelművé vált, hogy a szélsőséges szavazók nélkül is képes a győzelemre. Mi több, az 1979 óta létező választás története során a legnagyobb arányú győzelmet érte el Európában. Persze a felismerés, hogy a Fidesz erős a radikálisok és a szélsőséges szavazók nélkül, még nem azt jelenti, hogy az előbbiek egyes problémáira mostantól nem kell válaszokat keresni. A jobboldal előtt példaként leginkább a húszas évek politikája kell, hogy álljon, amikor Bethlenék az ország konszolidálásával ellehetetlenítették a szélsőséges követeléseket. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a választások, illetve a választói akarat ma sokkal nagyobb kihívást jelentenek egy, a középre törekvő erő számára, mint akkoriban.

Hogy a június 7-i választási végeredmény esetleg azt tükrözi-e, hogy Magyarország hatvan évnyi szocialista elkanyarodás után visszatalált volna az organikus fejlődési modellre - valószínűleg a jövő kérdése. De egyáltalán milyen lehetséges utak vannak előttünk?

A legvalószínűbbek közül sokan emlegetik a lengyel modellt, amelyben a rendszerváltás utáni baloldal felemésztette magát, és átengedte a terepet a polgári jobboldal radikális és mérsékelt erőinek. Azonban van egy másik út is, amiről nem szoktunk annyit beszélni: az osztrák. A jobboldal nálunk sokkal jobban, a baloldal meg rosszabbul áll, mint a sógoroknál, azonban a kis szélsőséges pártokból a megosztottságuk ellenére is - a két nagy pártból való általános kiábrándultság miatt - Ausztriában szépen-lassan egyharmados erő vált, amelyet szép számban erősítenek az ottani fiatalok is. Akik, épp annak köszönhetően, hogy a választójog korhatárát leszállították 16 évre, még nagyobb arányban támogatták a szélsőségeseket. A fiatalok ilyen irányú szavazása az utóbbi években - Magyarországon is - kiépült ellenkultúrának köszönhető, amely kultúrának a szélsőjobboldali verziója (talán a mérsékelt változat hiányában) a fiatalok számára egyre vonzóbbnak bizonyul. A maiak világszerte lázadnak szüleik '68-as liberális gondolkodása ellen: ennek is köszönhetően a baloldal szinte kivétel nélkül válságban van az európai országokban (Anglia, Franciaország, Németország stb.). Hogy a liberalizmus bukása miatt miért a baloldal van válságban, az egy másik, messzire vezető kérdés.

Magyarország persze politikailag egyelőre nagyon távol áll Ausztriától, azonban rajtunk és az ehhez hasonlatos fórumokon múlik, hogy mekkora terepet fog kapni a szélsőjobb a jövőben. Június 7-én ugyanis egy olyan új választói generáció járult az urnákhoz, amely számára szélsőjobbosnak lenni menő; egyáltalán nem olyan, mint liberálisnak lenni: utóbbi ideológia ma teljesen vállalhatatlan, köszönhetően magyarországi képviselőinek.

Mit lehet a szélsőjobb ellen tenni? Mert azok ellen, akik az Iráni Forradalmi Gárdát akarják Magyarországra hívni – bár utóbbiak mostanában eléggé elfoglaltak –, valamilyen formában tenni kell. Így van ez akkor is, ha az ország tönkretételében nem nekik, hanem a szociálliberális oldalnak van történelmi felelőssége. El lehet őket hallgatni – bár a média a nem várt eredményeket látva egyből megszűntette a velük szemben alkalmazott blokádot (ennyit a magyar média elvhűségéről és kitartásáról – tisztelet a kivételnek). Viszont az elhallgatásnak vannak veszélyei is. A fiatalok és a hozzájuk tartozó nyilvánosság nem csak a klasszikus, elektronikus és írott média alapján, hanem a teljesen nyitott és egyben kaotikus, s a szélsőségeknek is ideális terepet adó különféle internetes fórumokon tájékozódik. Ezért fennáll a lehetőség, hogy amennyiben ezeken a helyeken nem vívjuk meg a szélsőségesekkel a vitákat, utóbbiak a fiatalok népszerű csatornáin ellenfél nélkül maradhatnak – épp az alternatív nyilvánosság adta lehetőségek miatt.